EMIS - Energiamenedzsment Információs Rendszer

EMIS

A jelenleg hatályos 2016. évi CXXXVIII. törvény, 2015. évi LVII. törvény, illetve a 393/2016. (XII.5.) Korm. rendelet és a 122/2015. (V.26.) Korm. rendelet a közintézmények vonatkozásában energiahatékonysági feladatokat határoz meg. Ennek értelmében az arra kötelezetteknek (2015. évi LVII. törvény 11/A§) a közintézményi tulajdonban és használatban álló, közfeladat ellátását szolgáló épület vagy épületrészekre vonatkozóan 5 éves energiamegtakarítási intézkedési tervet (EMIT) kell készíteniük és évente a terv megvalósulását utánkövetniük.

Az energiahatékonysági feladatok teljesítésének elősegítése érdekében a felügyeleti szerv (MEKH) elérhetővé tette a kötelezettek számára az EMIS rendszert.

Az EMIS egy épületenergetikai adatbázis, melynek célja a közintézmények épületállományának, energetikai adatainak, mérési pontjainak és fogyasztási adatainak rendszerezett nyilvántartása.

Amennyiben a kötelezettek az energiafelhasználásra vonatkozó adataikat az EMIS-ben rögzítik és folyamatosan aktualizálják, úgy az energiamegtakarítási intézkedési terv (EMIT) teljesítéséről nem kell éves jelentést készíteniük.

Kinek kell az EMIS-ben az adatokat rögzíteni és aktualizálni?

A, Közintézményi kapcsolattartó (Ez minden esetben a kötelezett saját munkatársa)

A közintézmények felelős képviselője. Felel az intézmény kötelező feladatellátását képező, intézmény tulajdonában vagy használatában lévő középületek alapadatainak, POD mérési pontazonosítóinak, joghatályos elszámolási mérőinek, illetve virtuális mérési helyeinek EMIS-betörténő felviteléért, az adatok valóságtartalmáért. illetve a határidők betartatásáért.

A közintézményi kapcsolattartónak az EMIS-ben regisztrálnia és vizsgáznia szükséges!

Ugyanakkor a munkamegosztás és delegálás érdekében egyéni döntése alapján az EMIS-ben intézményhez tartozó, vagy azon kívüli megbízott munkatársakat, Területi felelősöket hívhat meg az adatrögzítésifeladatok konkrét végrehajtására.

B, Területi felelős

A Közintézményi kapcsolattartó által meghívott, az intézményhez tartozó, vagy azon kívüli munkatárs, akinek feladata az EMIS adatrögzítések támogatása.

Az EMIS-ben meghívást követően regisztrálnia, illetve vizsgáznia szükséges.

Területi felelős feladatai:

Kinek kell az EMIS-ben az adatokat rögzíteni és aktualizálni?

Mi az, amiben tudunk segíteni?

Amennyiben Önök is kötelezettek EMIT készítésére, és szeretnék, hogy az EMIS rendszerhez kapcsolódóan átvállaljuk a Területi felelős feladatait és így Önök mentesüljenek az Ehat. tv. 11/A.§ b) pontjában előírt kötelezettség (éves utánkövetés) alól, úgy kérjék ajánlatunkat.

Kérjék még ma ajánlatunkat!

×

Forduljon hozzánk bizalommal!

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező.

Ajánlatkérés
Cookie-hoz való hozzájárulás Real Cookie Banner-val